Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Maradjunk annyiban, hogy mind két csapatnak néztek el dolgokat. Perron kapusakadályozása is a vicc kategóriába tartozik, látszódott, hogy próbálta elkerülni a kontaktot, a védőtök segítette hozzá. Vagy Green kiállítása alatt is Vatanen kiugrásánál kapott hátulról egy olyan cross-checkinget a derekába Abdelkadertől, hogy belerepült Howardba és kapuvasba. Itt épp mi lehettünk volna elég sokáig kettős előnyben. Abdelkader-nek volt még egy hooking-ja a mi harmadunkban egy buli után Theodore ellen, síp ugyanúgy néma maradt. Esetleg ott volt még a második harmad végén az, amikor Quincey beledöngölte Silfverberg fejét a palánkba, miközben a korong már rég nem volt nála. Röviden nem értek egyet azzal, hogy csak a mi javunkra tévedtek a bírók.
Kár ezért a meccsért, ugyanis nagyon korrekt kis összecsapásként indult, egy egész jó kis ki-ki meccs lehetett volna de sajnos nem lett az.
A II. harmadtól (attól a bizonyos bottöréstől Dats-nál, ahol nem mellesleg kettős emberelőnyben játszhattunk volna nem keveset) ennek a gyökér bandának egyszerűen mindent lehetett (már a riporterek is csak vigyorogtak).
Nem tudom miért, de megint nekik, bár mit is csodálkozok: az az egyetlen nyomorult Stanley is hasonló furcsa esettel koronázva született.
Lépjünk túl rajta, a PO-ban jönnek még ennél érdekesebb dolgok is majd sajnos.
Azt a rengeteg hibát, amit pedig hátul csinálunk javítsuk ki de nagyon gyorsan (kár, hogy ezekkel viszont nem nagyon tudtak élni).
Az egy dolog, hogy annyi "give away"-t csinálunk, hogy az Anaheim-nek már háromszor meg kellett volna nyerni belőle a meccset, de bassza meg:
Fújni fognak-e valamiért a sporik a javunkra???
Ebben a harmadban négy olyan eset volt (na jó, ha azt a kapustámadást neccesnek is ítélem akkor három) amiért simán kiállítás járt volna:
- Dats botjának az eltörése
- Larkin fölöklelése
- És valakinek (talán Zetterberg volt) a fejét is beleverték a plexibe.
Itt van ez a probléma, amivel már idestova 4 éve nem tudunk mit kezdeni...a védelem egy talicska fos, ahogy mondtad Kronwallnak akármilyen gyenge szezonja van, meg már nem úgy mozog mint régen, azért a pályán a rutin nagyon sokat számít.
Most 35 éves, szerintem egy jó 2 év még benne van, amíg hasznát vesszük, utána már csak töltelék marad. Viszont a szerződéséről jó volna tudni egyet s mást, mert amióta megszűnt a capgeek, teljesen elvesztem e téren
Annak ellenére, hogy Kronwall-nak nincs jó szezonja, illetve már hanyatlásnak indult, az ő kiesése még így is nagy veszteség. A védelemnek különösen egyben kell lennie ez idő alatt.
Na meg persze az is üdvözítő lenne, ha gyakrabban lőnénk két gólnál többet.
Így hogy Kronwall kidőlt, maradt hely Marchenkonak. Millert viszont sajnálom, ezt sajnos becumizta (tuk) jó igényesen :-(
A blues ellen jó lenne nyerni, bár nagy falat lesz mert egygólos előnyökkel ziher h nem fogunk bírni velük.
Miller sérülése komolyabb volt, mint gondolták. Elülső keresztszalag- és egyben meniscus műtétet hajtottak végre rajta, így az ő szezonjának vége. 4-6 hónap a felépülési idő, a szerződése lejár, s mivel 32 éves lesz, nem biztos hogy ezek után erőltetni kellene a szerződéshosszabbítást. Viszont a PK-ra így valamit ki kell találni, mert nélküle kb. 15%-ot (!!!) esett vissza az emberhátrányos védekezésünk.
Kronwall-nak ugyancsak térdsérülése van, kb. 3 hetet kell kihagynia.
Közben a Tampa már éledezik, szóval jó lenne, ha csapatszinten összekapnánk magunkat ez idő alatt, mivel ott a leszakadás veszélye.
Ahhoz képest, hogy a nyugati túráról visszatérve mindig gyengék vagyunk, ez a mai még egész tűrhető volt.
Több kétes szituáció is volt a meccsen, amiből talán mi jöttünk ki jobban. A két nagyszerű kapusteljesítmény miatt jó kis csörte volt ez, a büntetőknél már csak a szokásosat hoztuk.
A kapuvasak ma nem velünk voltak. Hármat legalább lőttünk.
Én hiányolom Marchenkót a csapatból, remélem minél előbb visszakerül.
A Griffins szó szerint hálószaggató góllal nyert éjszaka:
Nagyjából a hosszabbítás felénél született a gól, de a bírók nem tudták mi van, ezért végignyomták az OT-t. Már mindenki a büntetőkre készült, amikor bejelentették, hogy az bizony gól volt. LOL
Megemberelte magát a brigád, s előbb két emberelőnyös góllal egyenlítettünk, majd a hosszabbításban megnyertük a meccset.
Blashill-nek jár a piros pont, amiért megkeverte a sorokat a 3. harmadra, s ezzel életet lehelt a csapatba. Egyébként egészen szürreális a két PP gól annak fényében, mennyire minősíthetetlen volt az utóbbi időben az emberelőnyös játékunk.
A győztes gól pedig nagyjából Larkin érdeme. Egyrészt ahogy bevitte két Arizona játékos között és gólhelyzetet teremtett magának, másrészt utána már mindhárom játékosuk figyelmét magára vonta, passz DeKeysernek, aki szépen beverte.
Datsyuk 1+2, kb. a Yotes a kedvenc ellenfele a ligába. Egyszerűen fossa a pontokat ezeken a meccseken. Az is pozitívum, hogy Nyquist végre felébredt a csipkerózsika ákmából és fontos gólt lőtt.
Kindl már a Griffins-ben is riogatja a csapattársait és az edzőit. A meccs felénél még 3-0-ra vezettek, de a végeredmény 3-4 lett. 3-3-nál Griffins emberelőny a 3. harmadban, majd egy "csodálatos" keresztpassz a kéken Kindl-től, egyedül ugorhat ki az ellenfél támadója, aki természetesen gólt lő.
Én jelenleg elégedett vagyok ezzel a sorozattal, több mint egy hete úton vagyunk, és meg így is sikerült osszeszednunk 8 pontot. Ha a kutyák ellen nyerünk akkor ez egy nyerő turanak mondható.
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Kár, hogy az emberhátrányos egységünk Miller nélkül nem sokat ér. Vele a legjobb 10 között vagyunk, nélküle majdnem ligautolsók - eléggé durva különbség. Mondjuk szerintem ez a 3. gól inkább Howardé.
Meglepően jól kapartunk a 3. harmadban, talán egy pontot megérdemeltünk volna. Az Arizona ellenit valahogy be kell húzni csütörtökön, s akkor ez a túra abszolút elfogadható.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.